A BDL Kft. tervezésében és generálkivitelezésében megépült a vízkezelő rendszer a simontornyai bőrgyár kármentesítési projekt részeként. Bővebb információ: Simontornya 2009 Konzorcium honlapján
Cégünk, mint alapító tag vett részt a KÖZMŰVAGYON-ÉRTÉKELÉSI KLASZTER (KÉK) létrehozásában.
Közműveink értékének és jó állapotának megőrzése ma már nem csak jól
felfogott önérdekünk, hanem jogszabályi kötelezettség is. Víziközműveink
esetében, az idén hatályba lépett, új törvényi szabályozás értelmében (2011.
évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról, 12. § és 75. §), 2012. július
1-től minden üzemeltetési szerződés kötelező mellékletét képezi a víziközművek
vagyonértékelése.
Az elmúlt évek sikeres nemzetközi vízügyi együttműködéseit, Magyarország uniós soros elnöksége alatt elért eredményeket hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára Kínában, az ASEM (Asia-Europe Meeting) Vízügyi Kutató és Fejlesztési Központjának átadásán. Kling István elmondta: hazánk kiemelt figyelmet szentelt a vízgazdálkodás kérdéseinek, különös tekintettel a Duna Stratégiára.
Az európai ASEM országok képviseletében Kling István kihangsúlyozta a szomszédos országokkal kialakított harmonikus együttműködések szerepét. Példaként említette a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottságot (ICPDR), és az öt ország által aláírt Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumról szóló megállapodást. Az eseményen Kovács Károly, a Magyar Vízügyi Klaszter elnöke együttműködési nyilatkozatot írt alá az ASEM Vízügyi Kutató és Fejlesztési Központtal.
A Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség közgyűlése 2011. május 27-én Kovács Károlyt választotta a szövetség élére.
Kovács Károly eredményes műszaki-, vállalkozás és szolgáltatás fejlesztési tevékenységét komoly szakmaközéleti szerepvállalás egészítette ki. 13 éven át a MaSzeSz alelnöke, 1 éve az Európai Vízügyi Szövetség elnökségi tagja, valamint a Magyar Vízipari Klaszter elnöke. Kezdeményező és szervező tevékenysége nyomán számos, a víziközmű szolgáltatás fejlesztését érintő szakanyag, útmutató megalkotásához és publikálásához járult hozzá hazai illetve európai szinten egyaránt.
Cégünk is kiállítóként vett részt
a minden rekordot megdöntő müncheni IFAT ENTSORGA kiállításon.
A 125.000
regisztrált látogatóval és a 215.000 nm-re megnövekedett kiállítói
területtel az IFAT ENTSORGA kimagasló rekordot döntött.
Büszkék vagyunk, hogy
részesei lehettünk ennek a sikernek és köszönjük mindenkinek, aki meglátogatott
minket!
Az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Program
keretén belül innovációs pályázatot nyertünk „A Saját fejlesztésű BDL módszer
alkalmazásához PRO MARK200 vevő beszerzése, 3 mérnök foglalkoztatása”
projekttel.
... A Parlament elfogadta a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Köztársasági Elnök sürgősséggel fog kihirdetni. A törvény pontos szövege a 2012. január 2-án megjelenő Magyar Közlönyben lesz olvasható. (www.maviz.org) ...
Társaságunk a KMOP-1.2.1-09/A-2009-0142 azonosító számú, "Informatikai fejlesztés és korszerűsítés a BDL Kft-nél" című pályázatával közel 2,5 millió Ft uniós támogatást nyert informatikai
eszközeinek korszerűsítésére az Új Széchényi Terv „Mikro-, kis- és középvállalkozások
technológiai fejlesztése” című pályázati kiírásán. A közel 9 millió forintos
összköltségvetésű beruházás segítségével a cég korszerű, modern eszközökkel
végezheti tervezői, tanácsadói tevékenységét.
A Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség kezdeményezésére, a DWA és több közép-kelet európai víziközmű szövetség együttműködésének keretében született az elképzelés a projekt fejlesztés és megvalósítás területén meglévő, specializált német szaktudás átadásáról, anémet standard internacionalizált angol nyelvű változatának kidolgozásával és ennek az adott ország jellegzetességeivel összhangban lévő nemzetiadaptációjának elkészítésével és alkalmazásának elősegítésével.